Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke Facebook oldalán jelentette be, hogy nem fogják alkalmazni a túlóratörvényt a Mi Hazánk polgármesterei által vezetett településeken.
aztán megint
A polgármester arra kéri országosan az önkormányzatokat és a munkáltatókat, kövessék Szeged példáját – olvasható a szeged.hu-n.
Botka László bojkottra hívja a munkáltatókat és az önkormányzatokat a túlóratörvénnyel szemben. A Fidesz a munka törvénykönyve módosításával szerinte embertelen helyzetbe hozta a magyar munkavállalókat, ezért azonnali és határozott lépéseket kell tenni. Szeged polgármestere határozatot terjeszt be a helyi közgyűlés elé, amely megtiltja a túlóratörvény alkalmazását az önkormányzat cégeinél.
--Az L.C.M. szeretné megtudni a két megnevezett önkormányzat ellen volt,vagy lesz munkaügyi vizsgálat a kifizetetlen túlórák miatt.
--Az L.C.M. hivatalos álláspontja a túlóra törvényről.
1-Egyetlen ellenzéki párt sem mondta ki,de ez a törvény az ukrán munkavállalók miatt kellett.(Kósáék cége hozza be az országba őket)
2-A kormány stratégiai partnerét megbüntette a hivatal( a dolgozók önként vállalt kifizetett túlórái miatt)300 órán felüliek pirosban voltak.
3-Az ukrán magyarul nem beszélő dolgozók vállalt munkaideje 12 óra 6 nap ,nettó 350.000 ft,hazautazási kedvezmény kéthavonta,ingyen szállás,stb
4-Magyar munkavállalók ugyanezen munkarendben kifizetett önként vállalt túlórával 305.000 nettó
5-Az önként vállalt túlórára,a hitelfelvételek megváltozott törvény miatt került sor(a 8 órában megkeresett bér 150.000 ft,ami a kölcsönök miatt kevés(pl törlesztőrészlet)
6-Minden túlóra a hónap végén kifizetésre került.
7-A stratégai partnereknek vissza kellett osztani a pénz egy részét(pl 8 milliárd ft--1 milliárd ft,valóságban az állami segítség csak 7 milliárd ft)
8-Minden túlóra kifizetett,elrendelt kötelező túlóra max a délelőttős hét szombatja,előre bejelentve.
Magával a 400 óra lehetőséggel nincs baj amennyiben önként vállalt túlóráról beszélünk.Még az sem lenne túlzott,amennyiben 3 hónapos munkaidőkeret lenne.
A kifizetett túlórákról az L.C.M.- nek elektronikus bérlapok állnak segítségül.
Az L.C.M. javaslata szerint az esetleges ki nem fizetett túlórát a NAV-nak kellene kifizetni a levont adóból,az adóbevallás során.Az egy év alatt ki nem fizető céget,pedig büntetéssel sújtani.