L.C.M.

L.C.M.

Az L.C.M. nem örül Varga Mihály jegybankelnöknek

2024. december 16. - gassy

A bizottság 11 igen és 5 nem szavazat mellett támogatta Varga Mihály személyét mint jegybankelnök. Varga Mihály megköszönte a bizalmat, amivel élni kíván az MNB élén.

Az euró bevezetéséről pedig három dolgot rögzített:

  • első a jogi státusz, hiszen Magyarország vállalta az euró bevezetését, amikor az Európai Unióhoz csatlakozott.
  • Szerinte a feltételrendszerek következő szintlépése stabilizálná a forintárfolyamot. Ezért a magyar gazdaságpolitikának törekednie kell arra, hogy a feltételeket a csatlakozáshoz teljesítse,
  • ugyanakkor szerinte a csatlakozásról csak a magyar gazdaságpolitika dönthet – a jegybank és a kormány közösen.

Az L.C.M. állaspontja

1-Csatlakozás az Európai Unióhoz nem volt szabályos szavazás,ezért MEGERŐSÍTŐ NÉPSZAVAZÁS szükséges az unióban maradáshoz(L.C.M. 2014)

2-PÁRTOK Állami támogatásának megszűntetése helyett(bűnözők támogatása)

A legtöbbet a Fidesz-KDNP kapja: havonta több mint félmilliárd forintnyi állami forráshoz jut a legnagyobb frakció. A Demokratikus Koalíció közel 60 milliót kap, a Párbeszéd pedig 6 képviselő után havonta 26 millióból gazdálkodhat. Összességében havi 763 és fél millió forintba kerül a frakciók fenntartása az adófizetőknek.

Az MSZP, a Momentum, a Jobbik, a Párbeszéd, az LMP és a Mi Hazánk 5 helyett 10, a KDNP és a DK 7 helyett 14, a Fidesz 30 helyett 60 munkatársat vehet fel.

Az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága most jelentősen emelne ezeken az összegeken így a frakciók jövőre a saját tiszteletdíjuk kétszerese helyett 3,3-szeresét költhetnék a maguk és alkalmazottaik munkájához szükséges felszerelésre és eszközökre. A frakciók működésére a tiszteletdíj tízszeresének, valamint képviselőnként a tiszteletdíj 50%-ának megfelelő összeget fordíthatnának.

3-EURÓT nem bevezetni kell,hanem 300 ft-on BEFAGYASZTANI,Magyarország fizetőeszköze a FORINT

A bejegyzés trackback címe:

https://lcmpart.blog.hu/api/trackback/id/tr2818752928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása