A 6000 kilométer vagy az egyéves kor egyébként is lehetőség egy jó vételre. Egy autó ugyanis jogilag újnak számít az említett kilométerszámig vagy 12 hónapos koráig, attól függően, melyiket éri el hamarabb. Ezért találhatók hirdetések pár ezer kilométert futott autókról, amelyeket újnak kínálnak. Az ilyen autók értéke csökkenhet, de a minimum 3 év garancia érvényes marad, és így egyévesen, árelőnnyel ugyanúgy garanciálisak, mint az új autók.
Peugeot 3008 mutatja, amely az első évben több mint 5 millió forinttal lesz olcsóbb, mint új korában. Egész pontosan 15,14 milliós új ára helyett találni belőle már 9,5 millió forintért is, igaz, egy 27 ezer kilométert futott egyéves autót.
Fontos modell a Toyota Yaris Cross is a magyar piacon, amely 9 millió forintos újkori árából egy év alatt 1,3 millió forintot veszített a Vezess felmérése szerint. A Kia Ceed is közel egymillió forinttal olcsóbb egy év múlva, mint új korában, míg a Ford Puma esetében az értékcsökkenés 3,2 millió forint is lehet.
Szintén jelentős még az ár adótartalma, Magyarországon például a híresen magas ÁFA teszi ki az ár jó részét.
A fentiekből van egy rakat kész autó, de azokat el is kell adni. Ez értékesítési módtól függően változhat, de általánosságban elmondható, hogy a kereskedőké a következő jelentősebb összeg, ami az autó árát kiteszi.
A kereskedők átlagosan egy autó árának 10 százalékát tarthatják meg, olykor többet, máskor kevesebbet.
L.C.M. Tervek 2024
1-Elengedjük az ÁFA-Kereskedők jutalékát
2-15 éves lizinget hozunk létre
3-A cserébe leadott,saját néven levő autó a kezdőtőke ill magasabb áron számítjuk be
4-Államilag garantált új lizing cég
5-Átvennénk a kínai Honda Motor gyárakat is(A Honda Motor munkahelyeket szüntet meg, és három kínai üzemében ideiglenesen leállította a termelést, így próbálják csökkenteni a felhalmozott készleteket, illetve megvalósítani egy szélesebb körű stratégiaváltást – írja a Bloomberg.)
6-Az autókat Magyar emblémával adnánk,amít tovább adni tilos(audi-Rába)
7-EU-ból kilépés-kizárás esetén a gépeket nem lehet leszerelni,elvinni stb-az államosítás