David Pressman a férjével és a közösen nevelt gyerekeikkel látogatta meg Novák Katalint, kormánykritikus körökkel találkozik, és már-már trollkodva kritizálja Orbán Viktor politikáját.
Pészah, a zsidó húsvét alkalmából David Pressman amerikai nagykövet széderestet tartott, ahol a meghívottak közül egyedüli pártpolitikusként Gyöngyösi Márton is jelen volt. Az asztalfőnél, a diplomata mellett kapott helyet a kipában ülő, a Jobbik - Konzervatívok korábban antiszemita és rasszistsa botrányokban érintett, illetve oroszbarát elnöke. Gyöngyösi mások mellett együtt vacsorázott a Mazsihisz vezetőjével, Heisler Andrással, valamint az SZFE és más baloldali tüntetések egyik ismert szereplőjével, Nagy Ervin színművésszel.
Az idősebb Clooney egy partin találkozott Pressman egyik rokonával, akitől megtudta, hogy a fiatal ügyvéd kiterjedt kapcsolatokat épített ki a térségben, ahol Madeleine Albright akkori külügyminiszter különleges asszisztenseként, később pedig az ENSZ szudáni szakértőjeként dolgozott. Az idősebb Clooney már másnap felhívta Pressmant. Fiával együtt hamarosan családtagként tekintettek Pressmanra. „Cuznak becézem” – mondta George Clooney. „Apám szerint rokonok vagyunk. Nem tudom, honnan pattant ki az ötlete.”
Ezen Pressman is kuncogott: „Ő ír, én meg zsidó vagyok”.
Az egyik ilyen volt például az indián aktivista folyamatban lévő kegyelmi kérelme. Leonard Peltiert 1977-ben kétszeres életfogytiglani börtönre ítélték, mert részese volt egy két évvel korábbi lövöldözésnek a dél-dakotai Pine Ridge rezervátumban, ahol két FBI-ügynököt meggyilkoltak. Peltier támogatói a szigorú büntetést évtizedek óta igazságtalan vádemelés és hibás tárgyalás következményének tartják. Az aktivista mellesleg mind a mai napig nem szabadult ki a börtönből.
„az amerikai kormány új intézkedést tervez a magyar kormány megbüntetésére, például felmerült, hogy szankciót vetnek ki befolyásos személyekre”.
Itt a főnököd Dávid Dzsó Bidén!