L.C.M.

L.C.M.

Segítünk a Telexnek egy picit

2021. május 01. - gassy

Az antitestmérés indulására úgy derült fény, hogy egy Facebook-bejegyzésben felbukkant egy „Betegtájékoztató Covid oltást követő immunválasz követésére” című dokumentum, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja adott ki. Ez alapján eleinte az a téves információ kezdett terjedni, hogy a vizsgálatot a pécsi klinika indította, de ahogy most az Mfor is megírta, valójában egy országos felmérésről van szó, amelyet az Országos Onkológiai Intézet vezet. Úgy tudjuk, emellett a Dél-Pesti Centrumkórház és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet is részt vesz benne, de feltehetően további intézmények is.

A vizsgálat részleteivel kapcsolatban a napokban kerestük az Országos Onkológiai Intézetet, az Emberi Erőforrások Minisztériumát és az Országos Kórházi Főigazgatóságot is, de egyelőre sehonnan nem kaptunk választ. 

L.C.M.--Nálunk jelent meg először a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban,hogy az OLTÁS CSAK ELISA TESZTTEL LEGYEN ÉRVÉNYES!!!!

A tervezet szerint az uniós igazolásban szerepelni fog, hogy beoltottak-e valakit koronavírus ellen, hány dózisban és milyen vakcinával – ezek közül csak az EMA által engedélyezett oltásokat kötelező elfogadni. Ha nem oltották be, akkor vagy egy negatív koronavírusteszt (akár hivatalos PCR-, akár hivatalos antigén-gyorsteszt) eredményével lehet beutazni, rajta a teszt típusával és időpontjával – vagy egy igazolással arról, hogy átesett a koronavírus-fertőzésen.

Az igazolás papíralapon és digitális formában is elérhető lesz, és mindkét esetben egy QR-kódot tartalmaz majd, amit a határátlépéskor kell majd felmutatni. Az ingyenes dokumentumot az uniós állampolgárok és családtagjaik, illetve az EU területén érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok kaphatnák majd meg.

„Mint a világ számos országa, természetesen Magyarország is végez kutatásokat a koronavírus kapcsán. Az Egészségügyi Tudományos Tanács és számos egészségügyi intézmény olyan programot indít, amelyben a következő hónapokban gyógyult koronavírusos betegek celluláris immunválaszát fogják kutatni, és a hazánkban alkalmazott mindegyik fajta vakcinával oltottakra is kiterjed a kutatás”

A bejegyzés trackback címe:

https://lcmpart.blog.hu/api/trackback/id/tr2716518862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása