Ügyvédjelöltként több nemzetközi irodában is nagyon megbecsültek, csak éppen nem volt se hétvégém, se szabad estém. Szakmai szempontból nagyon hasznos időszak volt, rengeteget tanultam, de nem maradt időm a magánéletemre. Péter ekkor a bíróságon dolgozott fogalmazóként, mindennap végzett délután négykor, én meg valamikor késő este estem haza, úgyhogy ő várt engem meleg vacsorával. Éreztük, hogy hosszú távon ez nem fog így működni. Egyre komolyabbá vált a kapcsolatunk, 2006 augusztusában Péter megkérte a kezemet, és életmódot váltottunk.
Végül döntöttünk, és egy helycserés támadással én ügyvédjelölt lettem, Judit pedig a bíróságon fogalmazóként folytatta. Ekkor egyértelműen ő lépett hátra a kapcsolatunkért.Ez volt a házasság ára.
Judit Diplomája megszerzését követően két éven át ügyvédjelöltként dolgozott először a Freshfields, Bruckhaus, Deringer, majd a Hogan&Hartson nemzetközi ügyvédi irodában. A Budapesti Ügyvédi Kamara Ügyvédjelölti Tagozatának elnökségi tagjaként aktívan részt vett az ügyvédjelölti érdekérvényesítésben. Ezt követően 2009-ig bírósági fogalmazó volt a Fővárosi és Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ekkor tett jogi szakvizsgát is kitűnő eredménnyel.
Varga Judit anyósa lesz az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese.
Legtöbbet keresett google mondat:M.Péter apja
MAGYAR PÉTER ERRŐL A KÖZÖSSÉGI OLDALÁN IS BESZÁMOLT, AZT ÍRTA, HOGY IDEJE LÉTREHOZNI EGY ÚJ ERŐT, AMELY MENTES A KORMÁNYZATI ÉS ELLENZÉKI POLITIKUSOKTÓL IS.
Ez a kiemelt mondat az L.C.M. 2014-es programja.(pártok nélküli állam,199 független képviselő egy néven)Létezik Civil Megoldás azaz L.C.M.
Már rövid időn belül a második Péter,akik 3 gyermekesek(ennyire nem lehet előnyös az 50% gyerektartás fízetése).
Osztódással szaporodó pártok az adófizetők pénzére utaznak(2022-es tanulmány L.C.M.)