A kormány tegnapi ülésén döntött a korlátozások fenntartásáról: március 1-ig maradnak érvényben a jelenlegi intézkedések. Gulyás szerint ebben teljes konszenzus volt a szakértők között. A kormány kezdeményezni fogja a különleges jogrend újabb 90 napra történő meghosszabbítását, hogy az intézkedéseket meg lehessen hosszabbítani szükség esetén.
A kormány folyamatosan egyeztet a virológusokkal, szakemberekkel, akik a döntés előkészítéséből nem hagyhatók ki. Teljes a szakmai konszenzus abban, hogy a jelenlegi intézkedések fenntartása indokolt.
Csak a tömeges oltás rendelkezésre állása után lehet tarósan kinyitni, más esetben újra szigorítani kéne.
Elmondása szerint a vendéglátóhelyek részleges nyitása is akkor lehetséges csak, ha ezt a járványhelyzet indokolttá teszi.
GULYÁS EGYBEN AZT IS ELMONDTA, HOGY AZ ELSŐ LAZÍTÁS A VENDÉGLÁTÓHELYEKET ÉRINTI MAJD.
L.C.M.-FEBRUÁR 6-ig utalnánk a bértámogatásokat,tehát napra pontosan,előre bejelentve.A nyítást március 1-re már most bejelentenénk,akár feltételekkel is!
Technikailag az alaptörvényi rendelkezés megkerülhető úgy, ha február 9-én, 0 óra 1 perckor a kormány egy új veszélyhelyzetet hirdet.
Gyöngyösi eset(a polgármester kapott védőoltást!)
L.C.M.-Az oltási tervtől való eltérés NEM MEGENGEDETT!Egyetlen egy politikai párt tagja sem teheti meg,hogy nem ismeri az adatokat.
pl-az L.C.M. többet tud pl a HÍR TV plussz minusz politikusainál,a VAKCÍNA A FELBONTÁS UTÁN,HŰTŐBEN TÁROLVA 5 NAPIG FELHASZNÁLHATÓ!
L.C.M.- Elítéli a kormányfőt,és az operatív törzs tevékenységét a teszetoszaságért.EGY KORMÁNYINFÓRA NEM LEHET FELKÉSZÜLETLENÜL MENNI!
KÉRJÜK VISSZA LÁZÁR JÁNOST az eddigi legjobb kormányszóvivőt!
Az a párt aki vírushelyzetben nincs napi szinten,akár kérdésekre válaszolva topon,az ne induljon választáson.
Az L.C.M.-szintén a kormány szakértőjének bejelentéseit figyeli NOVEMBERTŐL!